Európai bükk
 | ||||||||||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
 Magányos bükkfa
| ||||||||||||||||||||||
| Természetvédelmi státusz | ||||||||||||||||||||||
Nem fenyegetett      
| ||||||||||||||||||||||
| Rendszertani besorolás | ||||||||||||||||||||||
| ||||||||||||||||||||||
| Tudományos név | ||||||||||||||||||||||
| Fagus sylvatica L. | ||||||||||||||||||||||
| Elterjedés | ||||||||||||||||||||||
| ||||||||||||||||||||||
| Hivatkozások | ||||||||||||||||||||||
 A Wikifajok tartalmaz Európai bükk témájú rendszertani információt.  A Wikimédia Commons tartalmaz Európai bükk témájú médiaállományokat és Európai bükk témájú kategóriát. |
Az európai bükk vagy közönséges bükk (Fagus sylvatica) a bükkfafélék (Fagaceae) családjának egy faja.
Elterjedése, élőhelye
[szerkesztés]Holarktikus, azon belül jellemzően közép-európai faj; a Kelet-európai-síkság és a legészakibb részek kivételével egész Európában előfordul. A Magyar-középhegységben 600 m fölött erdőalkotó, többek közt a Gödöllői-dombság területén is él.[1] A Kárpátokban 400–1200 m között egyeduralkodó, vagy jegenyefenyővel és esetleg lucfenyővel elegyedve az úgynevezett kevert lombú erdők vezérfája.
Megjelenése, felépítése
[szerkesztés]40 m magasra is megnövő, egyenes, hengeres törzsű fa. Koronája magas, boltozatos. Zárt állományokban a törzse csak magasan ágazik el, a magányos példányoké jóval lejjebb – ezek koronája félgömb alakúvá fejlődik. A kérge vékony, sima, világos- vagy sötétszürke. A hosszúhajtások zegzugosan nőnek, szőrösek, szürkésbarnák. A következő évi rövidhajtások hónaljrügyeiből fejlődnek. A barna hónaljrügyek orsó alakúak, hosszúkásak, a csúcsuk molyhos. A virágrügyek zömökek.
A levelek elliptikusak, kezdetben áttetszően sárgászöldek, alul selymesek, majd a harmonikaszerű gyűrődésből kisimulva bőrszerűvé válnak. Ilyenkor a lemezük felül fényes, kopasz, a fonákon az erek mentén szőrös; a pálhalevelek hamar lehullanak. A csúcsuk hegyes, a nyelük rövid, a szélük ép (ritkán fogas), élük hullámos, pillás. Hosszuk 5–10 cm. A levelek (főleg a fiatal példányokról) gyakran csak tavasszal hullanak le.
A gömbölyded porzós barkavirágzatok hosszú kocsányon függenek, fehéren szőrösek, a termősek rövid, felálló kocsányon ülnek. A terméságazat töviskékkel fedett kupacs, amely megérve négy kopáccsal nyílik. Az ehető makkocska kb. 2 cm hosszú, háromélű, gesztenyebarna. Az áttelelt magokból tavasszal nagy, karéjos sziklevelek hajtanak ki.
Életmódja
[szerkesztés]A hűvösebb és csapadékosabb éghajlatot kedvelő, mészkedvelő faj, ezért Magyarországon leginkább a középhegységek tetőin, illetve északi lejtőin nő, az Alföld peremére ritkán ereszkedik le. A 600 m fölötti magasságokban zonális erdőtársulásai a bükkösök; elegyfaként a gyertyános-tölgyesekben, a szikla- és szurdokerdőkben, a dolomit karszterdőkben is gyakori.
Későn lombosodik, de akkor igen mély árnyékot ad; ő maga az árnyékot jól tűri. Lombja ősszel aranysárgára színeződik; levele talajjavító hatású. Virágait a szél porozza be.
A makkokat ősszel erdei állatok (pl. mókusok, szajkók) hordják szét, majd tavasszal az avar alatt, sötétben csíráznak ki. A közönséges bükköt erdészetekben őszi magvetéssel, a kertészetekben növényházi oltással szaporítják.
Híres magyarországi példányok
[szerkesztés]- Jeli arborétum – 530 cm körmérettel;
- Rezi – 600 cm körmérettel;
- Pula – 780 cm körmérettel.
- Ördögigafa
- Normafa - a mondák szerint még Mátyás király is ismerhette, a fát többször is villámcsapás érte, és 1927. június 19-én egy villám végleg elpusztította.
Fajtái
[szerkesztés]
A közönséges bükk és a keleti bükk, illetve a balkáni bükk elhatárolása nem egyértelmű – olyannyira nem, hogy utóbbit egyesek (Fagus sylvatica subsp. moesiaca néven) a közönséges bükk alfajának tekintik.
Fontosabb alfajai, illetve kertészeti változatai:
- keleti bükk (Fagus sylvatica ssp. orientalis) – a meleg-nedves fekete-tengeri térségben endemikus. A szárazabb keleti térségek felé haladva egyre inkább csak a hegységek magashegyi ködzónájában fordul elő,
- vérbükk (Fagus sylvatica ssp. atropurpurea, illetve Fagus sylvatica ‘Purpurea’),
- szomorú bükk (Fagus sylvatica ssp. pendula),
- barna bükk (Fagus sylvatica ‘Atropunicea’),
- tornyos bükk (Fagus sylvatica ‘Fastigiata’),
- szeldeltlevelű bükk (Fagus sylvatica ‘Laciniata’),
- Fagus sylvatica ‘Aurea Pendula’ – aranysárga lombú, csüngő ágú, igényes fajta;
- Fagus sylvatica ‘Dawyck Gold’ – zölden hajtó, később aranysárga lombú, oszlopos fajta;
- Fagus sylvatica ‘Dawyck Purple’ – oszlopos termetű, az egész vegetációs időszakban bordó lombú változat;
- Fagus sylvatica ‘Purple Fountain’ – karcsú, bordó levelű változat;
- Fagus sylvatica ‘Purpurea Tricolor’ – nagy, terpedt koronát nevelő változat. Sárgán tarkázott bordó leveleinek szegélye rózsaszín.
- Fagus sylvatica ‘Rohanii’ – bordó levelei karéjosak.
Felhasználása
[szerkesztés]Olajokban gazdag makkja a sertések értékes tápláléka – ezért vidéken olykor kihajtják a disznókat az erdőbe makkoltatni. A bükkmakk emberi fogyasztásra is alkalmas; különösen ínséges időkben eszik nyersen, főzve vagy sütve. Egyes szláv népek körében még ma is megtalálható táplálékként. A makkból étolaj is préselhető.
A fás szár sokrétűen hasznosítható. Készülhet belőle bútor, talpfa, hordó, parketta, furnér. Maga a bükkfa valamint a belőle készült faszén is kiváló tüzelő.
A száraz lepárlással nyert bükkfakátrány kenőcsök és gyógyszappanok összetevője lehet.
Valószínű, hogy a bükkfa kérge volt a Mediterráneumon kívüli európai írásbeliség (rovásírás) első hordozója; a különböző germán, illetve szláv nyelvek könyv, illetve betű alapszavait a bükkfa nevéből származtatják.
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Florisztikai adatok a Gˆdˆllıi-dombs·g ter¸letÈrıl I.. kitaibelia.unideb.hu. (Hozzáférés: 2017. március 20.)
Források
[szerkesztés]- Magyar nagylexikon IV. (Bik–Bz). Főszerk. Élesztős László, Rostás Sándor. Budapest: Akadémiai. 1995. 839. o. ISBN 963-05-6928-0
- Új magyar lexikon. 1. A–C. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1960. ISBN 963-05-2804-5
- D. More – A. Fitter: Fák. Fürkész Könyvek. Gondolat Kiadó, Budapest, 1986. p. 112.
- Bruno P. Kremer: Természetkalauz - Fák. Ford.: Dani Tivadar. Magyar Könyvklub, Budapest, 1995. ISBN 963-548-153-5
- A növényföldrajz alapjai[halott link]
- Magyar néprajzi lexikon
További információk
[szerkesztés]
