Ugrás a tartalomhoz

55-ös főút (Magyarország)

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
55-ös főút
Baja, megyetábla a Gemenci erdőben
Baja, megyetábla a Gemenci erdőben
ÚttípusMásodrendű főút
Építkezés1872–2015
Hossza
elkészült122 km
épül0 km
tervezett0 km
OrszágMagyarország
Tartományok
MérnökségekMagyar Közút Kht.
Az út elejeSzeged
Az út végeBátaszék
Időzónaközép-európai idő
A Wikimédia Commons tartalmaz 55-ös főút témájú médiaállományokat.
A főút csávolyi szakaszának látképe az 1960-as években

A 55-ös számú főút az Alföld déli részén húzódik végig, kelet-nyugati irányban összekötve a Tisza és a Duna térségét. Szegedtől indul és Bátaszéknél ér véget, teljes hossza mintegy 122,4 kilométer.

Nyomvonala

[szerkesztés]

Szegeden az 5-ös főút elágazásaként ered. Kelet-nyugati irányban szeli át Dél-Magyarországot. Keresztezi az M5-ös autópályát annak 165. kilométerénél, majd tovább halad nyugati irányba Bács-Kiskun vármegye déli részén. Keresztezi az 53-as és az 51-es főutakat, előbbit Kisszálláson, utóbbit Baján, ahol a várost elhagyva a Türr István hídon halad át a Duna felett. Ezután a Gemenci-erdőben halad, párhuzamosan a Bátaszék–Baja–Kiskunhalas-vasútvonallal (ottani vasúti átjárójában történt 1993-ban a 12 halálos áldozattal járó pörbölyi autóbusz-baleset). Alsónyéket és Bátaszéket északról elkerülve keresztezi az 56-os főutat, majd az M6-os autópálya csomópontjában ér véget, ahonnan az 5603-as út vezet tovább Bonyhádig.

Története

[szerkesztés]

1934-ben a kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter 70 846/1934. számú rendelete gyakorlatilag a teljes mai hosszában másodrendű főúttá nyilvánította, 54-es útszámozással. A régi nyomvonal lényegében két ponton tért csak el a jelenkoritól: Bátaszéknél a város belterületén ért véget, a 6-os (ma 56-os) főútba becsatlakozva, illetve keresztülhaladt Mórahalom központján is.[1]

2013-ban az HU-GO útdíjrendszer bevezetésével egyetemben az Alsónyéket és Bátaszéket elkerülő szakasz, amely addig az 5115-ös úthoz tartozott, az 55-ös főút része lett,[2] míg a Bátaszékre bevezető út mellékút lett (5513-as út).

Teljes átépítés 2014–2018 között

[szerkesztés]

2014 után került sor a főút teljes átépítésére a Szeged és Baja közötti szakaszon. A NIF Zrt. által szervezett beruházás öt különböző szakaszban valósult meg. Elsőként 2015. június 30-án a 7,1 kilométer hosszú mórahalmi északi elkerülő utat adták át,[3] melynek megvalósítása 2014. március 27-én indult, a kivitelező a Colas Út Zrt.- Délút Kft. Konzorcium volt, az építés költsége pedig nettó 4.6 milliárd forintot tett ki.[4] 2015. szeptember 29-én az 53-as főút csomópontja és a Tataháza közötti szakaszt nyitották meg,[5] 2015. október 14-re pedig elkészült a Tataháza és Baja közötti szakasz is;[6] mindkettőt a Duna Aszfalt Kft. kivitelezte. Október 22-én fejezte be a Strabag a Mórahalom-Szeged szakasz felújítását.[7] A főút korszerűsítésének utolsó elemeként az Ásotthalom és Csongrád megye nyugati határa közötti szakaszt adták át 2018. január 30-án, ennek kivitelezője szintén a Duna Aszfalt volt.[8] A főút átépítése 36 milliárd forintba került. Érdekesség, hogy a felújítással párhuzamosan az 55-ös mellett kerékpárút is épült, így az országban elsőként Szeged és Baja között jött létre két nagyvárost összekötő, csaknem teljesen egybefüggő kerékpárút.

Települései

[szerkesztés]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. Magyarország közlekedési térképe, 1937. Hungaricana, hozzáférés: 2022. október 21.
  2. Az ED bevezetése és a közútszabályozás kérdése 20. oldal. [2013. október 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. október 3.)
  3. Már Mórahalom is elkerülhető. [2015. július 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. július 2.)
  4. 2015 második felében már használhatják a közlekedők a mórahalmi elkerülő utat. [2015. július 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. július 2.)
  5. 55. sz. főút Kelebia-Tataháza közötti 11,5 tonnás burkolat-megerősítés és párhuzamos kerékpárút építés (magyar nyelven). NIF Zrt., 2015. október 27. (Hozzáférés: 2018. szeptember 29.)
  6. 55. sz. főút Tataháza-Baja közötti 11,5 tonnás burkolat-megerősítés és párhuzamos kerékpárút építés (magyar nyelven). NIF Zrt., 2015. október 29. (Hozzáférés: 2018. május 29.)[halott link]
  7. 55. sz. főút Szeged-Mórahalom közötti szakasz 115 kN-os tengelyterhelésre történő burkolat megerősítése és párhuzamos kerékpárút építése (magyar nyelven). NIF Zrt., 2015. október 27. (Hozzáférés: 2018. május 29.)[halott link]
  8. Átadták az 55. sz. főút új szakaszát (magyar nyelven). Orientpress, 2018. január 30. [2018. május 30-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. május 29.)

További információk

[szerkesztés]

Mórahalom