Kőszegi család

A Kőszegi család történelmi nevezetességű középkori család, amelyik a német eredetű Héder nemzetségből származik. Kőszeg központtal az Árpád-kor végén tartományuraságot építettek ki, amelyet Károly Róbert számolt fel. A család ezután több ágra szakadt.^[1]

A család története

A Héder nemzetség Volfer ágából vált ki és települt át Magyarországra a Kőszegi család két alapítója, Volfer II. Henrik és fia, Volfer Iván. Áttelepülésük után székhelyükről már Kőszegieknek nevezték magukat: az apa lett Kőszegi Nagy Henrik, a fiú Kőszegi Iván.

Kőszegre (Kwszug) érkezésükkor az Óház-tetőn már állt a Felsővár. A Kőszegi grófok a hegység lábánál, a Gyöngyös-völgyben építették fel székhelyüket. Az új erődítmény az Alsóvár nevet kapta. Egyúttal megalapították Kőszegnek városát, ahová német telepeseket hívtak be. A város ma is élő német neve: Güns. A várost idővel különféle kiváltságokkal ruházták fel. Mindvégig ez marad a család központja — abban az időben is, amikor tartományuraságuk már a Dunántúl nagyobb részére kiterjedt.

Kőszegi Nagy Henrik 1274-ben, a fövenyi csatában esett el. Ivadékait a történetírók rendszeresen Németujváriaknak nevezik azon az alapon, hogy ősük a család monostorát Németújvárott építette fel, amikor azt még Küszinnek hívták. Idővel bizonyítást nyert, hogy valójában jogosan nem is bírták, és a történészek átálltak a Kőszegi név használatára. Ennek ellenére a „Németújvári” névalak számos forrásban szerepel.

Folytonosan gyarapították birtokaikat, amiért személyes ellentétbe kerültek I. Albert osztrák és stájer herceggel (dux Stiriae), aki 1289-ben elfoglalta váraikat, közöttük Kőszeget is. Ekkor pusztult el a város ferences kolostora. A várakat 1291-ben III. András szerezte vissza korábbi tulajdonosaiknak. A Kőszegiek lettek számos későbbi nemes család ősei:

Az Árpád-ház kihalása utáni trónviszályban először Vencel mellé álltak. Miután Károly Róbert 1301 tavaszán rajtaütésszerűen bevonult Esztergomba, ahol Bicskei Gergely (jogilag érvénytelenül) királlyá koronázta, a Kőszegiek szorították Károlyt vissza a Dráván túl, hogy ne tudja megvetni a lábát a Dunántúlon (Rázsó). A következő évben küldött, Kőszegi Iván vezette felmentő seregük felszámolta Károly Róbert dunántúli hódításait és megakadályozta, hogy az ifjú trónkövetelő bevegye Budát.

Bővebben: A budai kettős kiátkozás

Részben Vencel adományainak köszönhetően stabilan hatalmukba kerítették:

vármegyéket, amelyekben stabil tartományúri hatalmat építettek ki (ezt még Kőszegi Nagy Henrik kezdte el, majd fia, II. Henrik teljesítette ki. Uralmukat 40–45 várral biztosították (Rázsó).

1337-ben Károly Róbert elvette váraik többségét, és eltávolította őket a nyugati határról. Kárpótlásul az ország belsejében adott nekik birtokokat (pl. Felsőnyéket).

A család ismert tagjai

Kőszegi Nagy Henrik (†1274. szeptember 26–29. között), nádor, országbíró, pozsonyi ispán, a család hatalmának megalapítója a Héder nemzetségből
Kőszegi Henrik (II. Henrik, †1309. október 23.–1310. május 5. között), szlavón bán, tárnokmester, tartományúr, Nagy Henrik fia
Kőszegi Iván (másképpen János), Nagy Henrik fia
Kőszegi Péter, Nagy Henrik fia,
Kőszegi Miklós, Nagy Henrik fia,
Kőszegi András, Iván unokája, Kőszegi Gergely fia

Kőszegi Iván

Más néven: Kőszegi I. János — Kőszegi Nagy Henrik fia, a család második ismert férfi tagja. Békétlen természete miatt kortársai „lupus repax” (ragadozó farkas) ragadványnévvel illették.

Kőszegi Henrik

Kőszegi II. Henrik; Kőszegi Nagy Henrik fia. Szlavón bán, 1302–1305 között tárnokmester; a Kőszegiek kiskirályságának kiépítése, illetve felvirágzása idején ő volt a család feje.

Kőszegi II. János

Kőszegi Iván fia; az ő ragadványneve Farkas volt. András után hat évvel, 1326 körül lázadt fel Károly Róbert ellen, de a király ezt a felkelést is gyorsan leverte. Sárvárt elfoglalta, Németújvárt a behódoló Jánosnak a béke fejében át kellett adnia. Kőszeg ezután már végleg a király kezén maradt.

Kőszegi András

1314-től Zala vármegyei főispán volt. 1320ban föllázadt a király ellen, de bár több osztrák lovag jött segítségére, Kőszegnél csatát vesztett, és a király elvette birtokait, ide értve magát Kőszeget is — amit a király a hűségén (ekkor még) megmaradt Kőszegi II. Jánosnak adott.

Kőszegi II. Miklós

Kőszegi András öccse, aki mindvégig Károly Róbert híve maradt. 1307-ben, majd 1311–1314 között ő volt Magyarország tárnokmestere.^[2]

Jegyzetek

↑ szerk.: Kristó Gyula (főszerk.), Engel Pál, Makk Ferenc: Korai magyar történeti lexikon (9-14- század). Akadémiai Kiadó, Budapest (1994). ISBN 963-05-6722-9
↑ Századok 1895. 141-48.; Hazai okm. 124, 151, 147; Anjou-kori okm., II. 344 fejez., Cod. Dip. VIII/3. 279.

Források

Magyar Történeti Életrajzok. KUN LÁSZLÓ 1272–1290* ELSŐ KÖNYV
Rázsó: Rázsó Gyula: A magyar feudális hadsereg fénykora. In: Borus József (szerk.): Magyarország hadtörténete I. A kezdetektől 1526-ig. Zrínyi Kiadó, Budapest. p. 60–62.

További információk

Kislexikon. Hozzáférés ideje: 2010. január 14. ^{[Tiltott forrás?]}

Hungary Family index. Hozzáférés ideje: 2010. január 14.
Roháč, Peter: Rod Kysekovcov v boji proti uhorskému kráľovi Ladislavovi IV. a rakúskemu vojvodovi Albrechtovi I. v rokoch 1284–1290. Vojenská história 2018

[Korai_magyar-1] szerk.: Kristó Gyula (főszerk.), Engel Pál, Makk Ferenc: Korai magyar történeti lexikon (9-14- század). Akadémiai Kiadó, Budapest (1994). ISBN 963-05-6722-9

[2] Századok 1895. 141-48.; Hazai okm. 124, 151, 147; Anjou-kori okm., II. 344 fejez., Cod. Dip. VIII/3. 279.

[1]

[2]