Ugrás a tartalomhoz

Vízi hikoridió

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Vízi hikoridió
Illusztráció Alice Lounsberry 1900-ban megjelent, A guide to the trees c. könyvéből
Illusztráció Alice Lounsberry 1900-ban megjelent, A guide to the trees c. könyvéből
Természetvédelmi státusz
Nem fenyegetett
      
Rendszertani besorolás
Ország: Növények (Plantae)
Törzs: Zárvatermők (Magnoliophyta)
Csoport: Valódi kétszikűek (Eudicots)
Csoport: Core eudicots
Csoport: Superrosidae
Csoport: Rosidae
Csoport: Eurosids I
Rend: Bükkfavirágúak (Fagales)
Család: Diófafélék (Juglandaceae)
Nemzetség: Hikoridió (Carya)
Fajcsoport: Apocarya
Faj: Vízi hikoridió (C. aquatica)
Tudományos név
Carya aquatica
(F. Michx.) Nutt.
Elterjedés
Elterjedése
Elterjedése
Hivatkozások
Wikifajok
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Vízi hikoridió témájú rendszertani információt.

Commons
Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Vízi hikoridió témájú médiaállományokat és Vízi hikoridió témájú kategóriát.

Kérge és hajtása

A vízi hikoridió (Carya aquatica) a bükkfavirágúak (Fagales) rendjében a diófafélék (Juglandaceae) családjába tartozó hikoridió (Carya) nemzetségben a pekán-hikorik (Apocarya) fajcsoportjának egyik faja. Mocsári hikoridió, keserű vagy vad pekándió (water hickory, swamp hickory, bitter pecan, wild pecan) néven is ismert.

Származása, elterjedése

[szerkesztés]

Az atlantikus–észak-amerikai flóraterület atlanti–mexikói flóratartományában endemikus.

Megjelenése, felépítése

[szerkesztés]

Rendkívül hasonlít a pekándióra (Carya illinoinensis); megkülönböztetésük igazi kihívás. A vízi hikoridió levélkéi általában keskenyebbek, a szélük valamivel simább. Csúcsrügyei pirosak, nagyon sötét barnák vagy feketék, oldalrügyeinek megjelenése gyakran zsíros hatású. A tavaszi, friss hajtásai bíborszínben játszanak. Hajtásai valamivel szőrösebbek, mint a pekándióé.

A legkönnyebben diójáról azonosítható. Ezek kicsik, erősen lapítottak, határozottan négyszögletesek, durva felületűek, rendszerint sötétbarnák. A héjuk vékony, jellemző dupla belső fallal. A kopáncs 2 mm-nél vékonyabb, a varratokon végig feltűnő szárnyakat visel. A dióbél redőzött, vörösbarna, a száj nyálkahártyáját erősen összehúzza.

Kérge a sima feszestől a bozontos–gubancosig változó — előbbi a szárazabb, utóbbi a mocsaras termőhelyekre jellemző.

Szárnyasan összetett levele 7-15 levélkéből áll.

Életmódja, termőhelye

[szerkesztés]

A vizenyős alföldi–ártéri erdők fája. A többi hikorinál jobban tűri a talajnedvesség ingadozását; a rossz vízgazdálkodású, tömör, légmentes talajokon és a télen elöntött, nyáron kiperzselt területeken is megél. A tölgy–kőris–szil ligeterdők fontos elegyfájaként azokat a rossz termőhelyeket foglalja el, ahol a többi fa már nem él meg.

Hibridei

[szerkesztés]

Könnyen hibridizál a pekándióval; az utódok tulajdonságai átmenetiek a két faj amúgy is nagyon hasonló tulajdonságai között. Ezt a hibridet a Louisiana-i Állami Egyetemen tanulmányozzák. Jelentőségét elsősorban az adja, hogy szélsőségesen rossz talajokon az értékesebb fajták alanya lehet.

1927-ben hibridizálták a más fajcsoportba tartozó texasi hikoridióval (Carya texana); ez a hibrid a Carya x ludoviciana, amit sokan tévesen C. texana változatának tartanak.

Felhasználása

[szerkesztés]

Dióját néha eszik is, de erős összehúzó hatása miatt inkább gyógynövénynek számít. Szívesen fogyasztja viszont számos állat, főként a vadkacsák. Terméséből barna festéket is készítenek.

Fája jó minőségű, de szárítás közben gyakran repedezik.

Jegyzetek

[szerkesztés]

Források

[szerkesztés]