dbo:abstract
|
- Az archeák (a görög αρχαία, „ősi eredetűek” kifejezésből), korábbi, elavult nevükön ősbaktériumok (Archaebacteria) az élő szervezetek egyik nagy csoportja. Bár még mindig van bizonytalanság a csoportok eredetét illetően, a baktériumok – archeák – eukarióták felosztás az alapja az ún. háromdoménes biológiai rendszerezésnek. A baktériumokhoz hasonlóan egysejtű, sejtmag nélküli, azaz prokarióta szervezetek. A Whittaker–Margulis-féle osztályozás öt országának egyike, a Monera vált ketté a baktériumokra és az archeákra az új 3 doménes filogenetikus (molekuláris evolúciós) osztályozásban. Az archeákat eredetileg csak szélsőséges életkörülmények között találták meg, de azóta mindenféle élőhelyen nyomukra bukkantak, például a bélflórában is. Az archeákat kezdetben a baktériumok közé sorolták, de mára ez elavulttá vált. Az archea sejtek egyedi tulajdonságai elkülönítik a csoportot az élőlények másik két birodalmától, a baktériumoktól és az eukariótáktól. A csoport több törzsre osztható. Osztályozásuk nehéz, mert a többségüket nem tanulmányozták laboratóriumban, és csak a környezetükből származó mintában lévő nukleinsavaik elemzésével mutatták ki. Az archeák és baktériumok általában hasonló méretűek és alakúak, bár néhány archeának nagyon furcsa alakja van, például a lapos és négyzet alakú Haloquadratum walsbyinak. Az alaki hasonlóság ellenére az archeák egyes génjei és anyagcsere-folyamatai az eukariótákéhoz állnak közelebb, nevezetesen a transzkripcióban és transzlációban részt vevő enzimek működése. Biokémiájuk más vonatkozásai egyedülállóak, például az, hogy a sejtmembránjaik felépítésében éter-lipidek (pl. az ) is részt vesznek. Több energiaforrást használnak mint az eukarióták: szerves vegyületeket (például cukrokat, ammóniát), fémionokat vagy akár hidrogéngázt. Sótűrő archeák (a halobacteriák) napfényt használnak energiaforrásként, más archaeafajok megkötnek szenet, azonban – eltérően a növényektől és a cianobaktériumoktól – nem ismert olyan archaeafaj, amelyre mindkettő egyszerre jellemző. Ivartalanul szaporodnak bináris hasadással, fragmentációval, vagy bimbózással; spóraképző fajuk (eltérően a baktériumoktól és az eukariótáktól) nem ismert. Az archeákat eleinte extremofileknek tekintették, amik zord környezetben élnek, például termálvízben és sós tavakban, de azóta számos élőhelyen megtalálták őket, így például a talajban, óceánokban, mocsaras területeken, és az emberi vastagbélben, szájüregben, és bőrben. Az óceánokban különösen nagy számban fordulnak elő, így a planktonban élő archeák lehetnek a bolygó legnagyobb létszámú élőlénycsoportja. A földi élet fontos részei, szerepet játszhatnak a szén- és a nitrogén-körforgásban. Nincsenek egyértelmű ismert példa kórokozó vagy parazita archeákra, viszont gyakori körükben a mutualizmus és a kommenzalizmus. Példa ezekre a metanogén archeák, amelyek emberek és kérődzők belében élnek hatalmas számban, segítve az emésztést. A metanogéneket használják biogáztermelésben és a szennyvízkezelésben, valamint a biotechnológiában, ahol archeáktól származó, magas hőmérsékletet és szerves oldószereket elviselni képes enzimeket alkalmaznak. (hu)
- Az archeák (a görög αρχαία, „ősi eredetűek” kifejezésből), korábbi, elavult nevükön ősbaktériumok (Archaebacteria) az élő szervezetek egyik nagy csoportja. Bár még mindig van bizonytalanság a csoportok eredetét illetően, a baktériumok – archeák – eukarióták felosztás az alapja az ún. háromdoménes biológiai rendszerezésnek. A baktériumokhoz hasonlóan egysejtű, sejtmag nélküli, azaz prokarióta szervezetek. A Whittaker–Margulis-féle osztályozás öt országának egyike, a Monera vált ketté a baktériumokra és az archeákra az új 3 doménes filogenetikus (molekuláris evolúciós) osztályozásban. Az archeákat eredetileg csak szélsőséges életkörülmények között találták meg, de azóta mindenféle élőhelyen nyomukra bukkantak, például a bélflórában is. Az archeákat kezdetben a baktériumok közé sorolták, de mára ez elavulttá vált. Az archea sejtek egyedi tulajdonságai elkülönítik a csoportot az élőlények másik két birodalmától, a baktériumoktól és az eukariótáktól. A csoport több törzsre osztható. Osztályozásuk nehéz, mert a többségüket nem tanulmányozták laboratóriumban, és csak a környezetükből származó mintában lévő nukleinsavaik elemzésével mutatták ki. Az archeák és baktériumok általában hasonló méretűek és alakúak, bár néhány archeának nagyon furcsa alakja van, például a lapos és négyzet alakú Haloquadratum walsbyinak. Az alaki hasonlóság ellenére az archeák egyes génjei és anyagcsere-folyamatai az eukariótákéhoz állnak közelebb, nevezetesen a transzkripcióban és transzlációban részt vevő enzimek működése. Biokémiájuk más vonatkozásai egyedülállóak, például az, hogy a sejtmembránjaik felépítésében éter-lipidek (pl. az ) is részt vesznek. Több energiaforrást használnak mint az eukarióták: szerves vegyületeket (például cukrokat, ammóniát), fémionokat vagy akár hidrogéngázt. Sótűrő archeák (a halobacteriák) napfényt használnak energiaforrásként, más archaeafajok megkötnek szenet, azonban – eltérően a növényektől és a cianobaktériumoktól – nem ismert olyan archaeafaj, amelyre mindkettő egyszerre jellemző. Ivartalanul szaporodnak bináris hasadással, fragmentációval, vagy bimbózással; spóraképző fajuk (eltérően a baktériumoktól és az eukariótáktól) nem ismert. Az archeákat eleinte extremofileknek tekintették, amik zord környezetben élnek, például termálvízben és sós tavakban, de azóta számos élőhelyen megtalálták őket, így például a talajban, óceánokban, mocsaras területeken, és az emberi vastagbélben, szájüregben, és bőrben. Az óceánokban különösen nagy számban fordulnak elő, így a planktonban élő archeák lehetnek a bolygó legnagyobb létszámú élőlénycsoportja. A földi élet fontos részei, szerepet játszhatnak a szén- és a nitrogén-körforgásban. Nincsenek egyértelmű ismert példa kórokozó vagy parazita archeákra, viszont gyakori körükben a mutualizmus és a kommenzalizmus. Példa ezekre a metanogén archeák, amelyek emberek és kérődzők belében élnek hatalmas számban, segítve az emésztést. A metanogéneket használják biogáztermelésben és a szennyvízkezelésben, valamint a biotechnológiában, ahol archeáktól származó, magas hőmérsékletet és szerves oldószereket elviselni képes enzimeket alkalmaznak. (hu)
|